Apák napja

Az Anyák Napja „társ ünnepe”, párja, világi ünnep, a 20. század elejétől kezdve ünnepelik szerte a világban. Dátuma változó, Magyarországon június első vasárnapján – így 2021-ben június 20-án ünnepeljük. Az Anyák Napjáról és eredetéről ide kattintva olvashatsz.

Az Apák Napján az apaságot és a szülői szerepet ünnepeljük. Ilyenkor megemlékezünk az apákról, nagyapákról és a többi férfi elődről. Az apák napját világszerte számos különböző időpontban ünneplik. Ezen a napon általában ajándékot adnak az apáknak, és ilyenkor a család általában együtt tölti a napot, családi programot, ebédet, vacsorát szerveznek.

Eredete

Amerikában Sonora Smart Dodd volt az ünnep megalapításának legnagyobb kezdeményezője. Apja, egy polgárháborús veterán volt, aki egyedülálló szülőként nevelte fel kilenc gyermekét. A Apák napja ötlete lányában azután született meg, amikor az első anyák napi ünnepségről hallott. Az apja példája által inspirálva, Sonora úgy gondolta, hogy az apáknak is jár egy saját ünnepnap. Végül 1910-ben a hatóságok is a kezdeményezése mögé álltak és az első apák napját, június harmadik vasárnapján tartották meg, és tartják ma is. Így az első apák napját 1910. június 19-én ünnepelték Spokane-ben. Az ünnepet Richard Nixon tette hivatalossá 1972-ben.

Az Apák Napja a világban

A katolikus egyház az apák napját hagyományosan március 19-én, Szent József napján tartja. A legtöbb országban azonban nincs vallási kötődése, világi ünnepként tartják számon, de miközben nálunk nem hivatalos nemzeti ünnep és nem is szabadnap, egyes országokban – például Lettországban és Németországban az Apák Napja nemzeti ünnep.

Néhány érdekesség az Apák Napjáról:

  • Oroszországban Február 23-án ünneplik, amely alapvetően katonai ünnep
  • Tajvan-on Augusztus 8-án tartják. A dátum kimondva, bā bā, (8/8) majdnem azonos a kínai apa szóval, ami bàba, kiejtése kb. pápá
  • Thaiföldön december 5-én ünneplik, ami Bhumibol Adulyadej király születésnapja
  • Franciaországban egy öngyújtógyár üzleti céllal indította el az ünnepet, szlogenjében említve meg Az Apák napját „Apukánk egy Flaminaire öngyújtót szeretne Apák Napjára”
  • Az Egyesült Államokban ilyenkor bonyolítják le a legtöbb olyan telefonhívást, melynek költségeit a hívott fél viseli – feltehetően az apát hívják gyermekei, az apa költségére 🙂
  • Németországban a férfiak kirándulni mennek ezen a napon. Ehhez egy kis kézzel húzható kocsit pakolnak meg sörrel és étellel. A statisztikai hivatal szerint az alkoholhoz köthető közlekedési balesetek száma megháromszorozódik ezen a napon.

Egyes országokban megtartják a Férfiak Napját is – november 19 -, ilyenkor a gyermeket nem nevelő férfiakat és fiúkat ünneplik.

A családtagok ilyenkor kisebb-nagyobb ajándékokkal lepik meg az apukát. Álljon itt néhány néhány ajándék ötlet apák napjára.